2013. június 25.

Napozó sapka varrása másolással

A nyári kánikulában védeni kell a babák fejét a napsütéstől, mert sokkal könnyebben kapnak napszúrást, mint a felnőttek. Mi örökültünk egy nagyon jó szabású nyári napozó sapkát, de túl fiús a színe, így az igazán csajos ruhákhoz nem illik. Ezért lemásoltam a szabásmintáját, és megvarrtam lányos színben is.


Napozó sapkának a rugalmas pamut anyagúak nem igazán jók, mert túlságosan melegek, és nagyon megizzad benne a babák feje. Inkább egy laza, vékony, pamutvászonból készült kalap, vagy sapka alkalmas a célra. Ha van simlédere, akkor a baba arcát, szemét is védi a naptól. Ha pedig hátul, a tarkó részen van egy kis kendős rész, akkor a nyakát, vállát is. Az örökölt sapka pont ilyen volt, ezért is másoltam le.

A sapka három kiszabandó részből áll:

  1. a simléder (2-szer kell kiszabni, félbe hajtott anyagból)
  2. a sapka palást része (4-szer kell kiszabni, 2-2 színt színnel szembefordított anyagból)
  3. a hátsó kendő része (1-szer kell kiszabni félbe hajtott anyagból)

Az első simléder dupla anyagból van, hogy kicsit jobb tartása legyen, de a többi rész direkt vékony, egyszeres anyagból áll, hogy minél szellősebb legyen.

Azzal kezdtem a lemásolást, hogy a sapkát összehajtogattam úgy, hogy mindig csak egy kiszabandó alkatrészt lássak belőle. Tehát a simléderhez pl. a sapka többi részét a simléder alá hajtogattam (persze nem lehet tökéletesen), ráfektettem egy papírra, és minél pontosabban körberajzoltam. Ahol a hajtogatás miatt kilógott anyagrész, ott szemmel, saccolva rajzoltam meg a körvonalat. Ugyanígy jártam el a sapka palást részével és a hátsó kendővel is.

A 3 kiszabandó részt úgy vágtam ki, hogy kb. fél centi varrásráhagyást rászámoltam.





Kiszabás után az összevarrás így néz ki:

  1. Az első simlédert színt színnel szembefordítva összegombostűztem, és a nagyobbik, külső íves részén végigvarrtam. A varrásráhagyás mentén sűrűn bevagdostam a varrás vonaláig, hogy kifordításkor szépen kifeküdjön. Kifordítás után levasaltam, és kívülről is végigtűztem közel a széléhez.
  2. A sapka palást részéből kettőt-kettőt színt színnel szembe fordítottam, és az egyik oldalukon végigvarrtam úgy, hogy a teteje csücskében vigyáztam arra, hogy csak a varrásvonalig varrjak. Ezt követően cikk-cakk öltéssel el is tisztáztam a varrásráhagyást.
  3. Amikor ez megvolt, a két párt szintén összevarrtam, és eltisztáztam.
  4. A hátsó kendős rész nagyobbik íves részét szegőtalppal szegtem fel. Ez azért jó, mert nagyon keskeny, szép varratot készít.
  5. Ezek után megjelöltem a sapka egyik palást részének középvonalát, majd az átellenben lévő résznek is a középvonalát. Ezek lesznek az illesztési pontok. Ugyanígy megjelöltem a simléder kisebbik íves részének, és a hátső kendő kisebbik íves részének is a középvonalát. Az illesztési pontokat figyelembe véve összegombostűztem a sapkát a simléderrel és a hátsó kendővel, majd vévigvarrtam. A varrásráhagyást eltisztáztam, majd a sapkát levasaltam.
Hasonló módszerrel más sapkákat is le lehet másolni.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése